Magyar sommelier bajnok a Burg Party Service élén 2008-09-08

Szeptember elejétől Köles András magyar sommelier bajnok, európai (Trophée Ruinart, 2002-Reims) középdöntős irányítja hazánk egyik vezető vendéglátó cégét, a Burg Party Service-t. A nyolc év óta jelentős piaci szereplővé vált BPS életében így új korszak veszi kezdetét, amelyben a catering szolgáltatások szakértője még magasabbra helyezi az eddig felállított mércét.

A Belga Király és a Japán Császár már mind kóstolta a Burg Party Service ételkülönlegességeit, melyekből bármelyikünk ízelítőt kaphat, ha a Vígszínházban vagy a Nemzeti Színházban jár mostanában rendezvényen. A hivatalos fogadások és a vállalati rendezvények kiszolgálása mellett ugyanis a cég a kultúra egyes fellegváraiban is igyekszik meghonosítani a minőségi vendéglátást.
„Többet csak még jobban szabad tenni, a minőségi vendéglátáshoz pedig elhivatott és elismert szakemberekre van szükségünk.” – indokolja Jónás György cégtulajdonos, a Magyar Partyservice Szövetség alelnöke, hogy miért esett választásuk a nemzetközileg jegyzett sommelier-re, amikor cégvezetőt kerestek. Köles András a Burg életében egy új kezdet előszelét jelenti – a komoly szakmai múlttal rendelkező, országos I. helyezett sommelier a múltban már olyan neves helyeken fordult meg vezető borszakértőként, mint a Magyar Borok Háza, a Mágnáskert Étterem vagy az Ybl Palotában korábban működött „Herend” Budapest Club Fine Dining Étterem. A gasztronómiai publicistaként is dolgozó szakember, számos szakmai díj birtokosa, a Magyar Sommelier Szövetség tagja.
„Számunka a gasztronómiai élmény az elsődleges és az a törekvés, hogy ezt minél több emberrel megoszthassuk. A jelentős terjeszkedés még nagyobb kihívást jelent, ha nem csak tartani, hanem emelni is szeretnénk az eddigi színvonalat.” – mondja el Köles András, új cégvezető.
A cégvezetőváltással egyidejűleg a Burg egyik alapító tagja, Darai Attila – aki jelentős szerepet vállalt a mára egyértelműen a siker garanciáját jelképező cégnév megismertetésében és az üzlet megszilárdításában - nyolc év után idén ősztől távozik a menedzsmentből és más területen kamatoztatja szakmai tudását.

A sajtóközlemény letöltése