A versenyt hosszú felkészülési időszak előzte meg, amely próbára tette a résztvevő különleges osztagokat mind fizikai, mind lelki szempontból egyaránt.
„Rendszeresen jártunk lőni, akadálypályán gyakoroltunk, nagyjából heti 5 alkalommal fordítottunk időt állóképességünk növelésére, az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központjában ereszkedést gyakoroltunk, a Lupa-szigeti tavon eveztünk, illetve falat másztunk” – meséli Háncs Attila rendőrhadnagy.
Az amerikai verseny helyszíne ugyanakkor szakmai bemutatónak és vásárnak is helyt adott, ahol a szakemberek találkozhattak az új fejlesztésű fegyverekkel, felszerelésekkel, optikákkal, behatolási eszközökkel, járművekkel, egyenruhákkal, lövedékálló mellényekkel, pajzsokkal, sisakokkal.
Minden csapat tagja hivatásszerűen is bevetési munkát végez napi szinten - többen közülük kiképzőként, oktatóként is tevékenykednek mind a Rendőrségen, mind a Rendőrtiszti Főiskolán. A csapat versenyre való felkészülését saját erőből finanszírozták, a kiutaztatásra pedig a LeasePlan Hungária támogatásával került sor. „Nem ez az első alkalom, hogy támogatásunkkal segítjük a tehetségeket, hiszen a LeasePlan támogatója a Forma 1-nek és az ún. ChildPlan keretein belül a hátrányos helyzetű gyerek tanulását is segíteni kívánjuk” – mondta Gáti Tamás a LeasePlan Hungária, a kommandós magyar csapat főszponzorának vezérigazgatója.