Az Interware és Microsoft stratégiai együttműködésének köszönhetően Magyarországon elsőként az Interware alkalmazásszerver-bérlet megoldásai rendelhetők a Microsoft Windows Server 2008 operációs rendszerekkel, a korábbi Microsoft Windows Server 2003 alapú megoldásokkal megegyező áron. Az Interware változatlan havidíj mellett biztosítja a MS Windows Server 2003 verzióról a MS Windows Server 2008 verzióra való átállást. A megoldás előnye, hogy az ügyfél egy csomagban vásárolhatja meg a szerver számítógép használatát, az szerver elhelyezését a Szerver Hotelben, a nagy sávszélességű internetkapcsolatot, a teljes körű rendszeradminisztrációt, valamint a legújabb MS Windows Server 2008 licenceket, havidíj ellenében, mindezt a különböző felhasználói ig��nyekhez illeszkedő öt konfigurációban. Az új operációs rendszer szolgáltatásokba való beillesztése a Web Edition és a Standard Edition verziókkal kezdődik, a tervek szerint azonban a szoftvercsalád többi tagja is elérhető lesz az Interware ügyfelei számára, hasonló megoldással. A Windows Server 2008 Web Edition feladatorientált webkiszolgálóként használható. Az újratervezett IIS 7.0 kiszolgálóval, valamint az ASP.NET technológiával és a Microsoft .NET keretrendszerrel
integrált Windows Web Server 2008 rendszer segítségével bármely vállalat vagy intézmény gyorsan üzembe helyezheti webhelyeit, weblapjait, webalkalmazásait és webszolgáltatásait. A Windows Server 2008 Standard Edition a valaha megjelent legrobusztusabb Windows Server operációs rendszer. Továbbfejlesztett beépített webes és virtualizációs szolgáltatásai révén fokozza a kiszolgálói infrastruktúra megbízhatóságát és rugalmasságát, ugyanakkor segít a fejlesztéshez és üzemeltetéshez szükséges időráfordítás és a költségek csökkentésében. A rendszer hatékony eszközei segítségével a kiszolgálók fokozottan ellenőrizhetők, a konfigurációs és a felügyeleti feladatok pedig egyszerűbben elláthatók. A fejlettebb biztonsági funkciók fokozzák az operációs rendszer szilárdságát, ami nemcsak az adatok és a hálózat védelmét segíti elő, hanem szilárd, rendkívül megbízható alapot biztosít a vállalat működése számára. „Magyarországon az Interware, mint piacvezető szolgáltató, a Microsoft hoszting partnereként úttörő szerepet tölt be az új szolgáltatások, megoldások implementálásában. A MS Windows 2008 beillesztése szolgáltatásaink közé a hoszting piacról alkotott felfogásunk egyik megtestesítője. Azt gondoljuk, azzal, hogy az új operációs rendszert mi kínáljuk Magyarországon elsőként az úgynevezett SaaS (Software as a Service) felfogásban, jelzi innovativitásunkat. Összességében egy új piaci szegmens megteremtése és kiszolgálása a célunk – nyilatkozta Sátor Csaba az Interware ZRt. operatív vezérigazgató-helyettese. „Fontosnak tartom kiemelni, hogy a hoszting szolgáltatás a piac minden szereplőjének ad valami újat. Legfontosabb előnye talán, hogy elérhetővé teszi a kis és közepes mérető vállalatok számára azon informatikai funkcionalitást, amely korábban csak a nagyvállalatok számára volt megfizethető, anélkül, hogy létre kéne hozniuk és fenntartaniuk az ezen funkcionalitást kiszolgáló infrastruktúrát. Emellett pedig, ahogy ezt a most bejelentett partnerség is jól példázza, a progresszív partnerek számára olyan új, megkülönböztető szolgáltatások nyújtását teszi lehetővé, amely elmozdulást jelent a korábbi hoszting szolgáltatásoktól. Mindez hosszabb távon egy olyan piaci szegmens megnyílását eredményezi, amely eddig – éppen a költségérzékenysége miatt – a legkorszerűbb szerver termékek számára nem volt fogékony. Örömömre szolgál, hogy az egyik legfontosabb szerver termékünk az Interware ZRt úttörő kezdeményezésében hoszting konstrukcióban is elérhetővé válik az ügyfelek számára.” – hangsúlyozta Kollár László, a Microsoft Magyarország üzletfejlesztési üzletágának vezetője.