A szolgáltatás egyedisége és újdonsága abban rejlik, hogy a többféle módon megadható megrendeléstől számított 15 percen belül üzemkész, installált, internet kapcsolattal rendelkező, a Szerver Hotelben elhelyezett szerverszámítógépet vehet használatba a vállalat ügyfele.
„A „Rapidszerver" szolgáltatásunk megalkotásakor elemeztük a felhasználói elvárásokat és azokat az igényeket vettük figyelembe, amire még senki sem gondolt" – mondta Sátor Csaba, az Interware vezérigazgatója.
„Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy ügyfelek a meghozott döntés után már nem szívesen várnak, szinte azonnal szeretnék használatba venni a szervert. Ez a hagyományos „szerződés-megrendelés-beszerzés-installálás-átadás" folyamatban egy-két hetet is igénybe vett. Egy teljesen új megoldással mi ezt most akár 15 perce is leszorítjuk. A gyorsasághoz kedvező havidíjat is kínálunk, úgy, hogy a beruházási keret miatt sem kell aggódni, hiszen szolgáltatás bevezetéséhez kapcsolódó akcióban a szerver 1 forintért az ügyfél tulajdonába kerül." Tette hozzá a vezérigazgató.
A „Rapidszerver 100 ajándék szerverrel" szolgáltatás az első az Interware rapidszerver termékvonalában. Legfőbb jellemzője a 15 percen belüli szolgáltatásindulás, a jelképes áron megvehető belépő szintű szerver, és a hoszting piacon több mint 10 éve eredményes vállalattól megszokott magas szintű szerver elhelyezés szolgáltatás. A cég a „rapiditást" a jövőben más szerverelhelyezéssel kapcsolatos termékekre is kiterjeszti. Bővebb információk a www.rapidszerver.hu oldalon olvashatóak.