LEASEPLAN - CHILDPLAN közel egymillió forint a szívbeteg gyermekeknek 2009-09-02

A multinacionális vállalatoknál mindig is szempont volt a társadalmi felelősségvállalás, a közügyekben való aktív részvétel és a rászorulók megsegítése. Nincs ez másképpen a LeasePlan Corporation, a világ piacvezető flottaüzemeltető vállalatánál sem. A 30 országban jelenlévő cég a ChildPlan keretében számos módon és formában igyekszik részt vállalni a gyermekek támogatásában, egészségük és fejlődésük biztosításában. A hazánkban is jelenlévő LeasePlan korábban is kivette részét a ChilPlan tevékenységéből hazai szinten, és teszi ezt most is – idén ősszel egymillió forinttal támogatja a Szívbeteg Gyermekekért Alapítványt.

Augusztus 20.-án ünnepelte a LeasePlan Hungária 15 éves magyarországi évfordulóját, mely alkalomból egy nagyszabású rendezvényen látta vendégül a vele kapcsolatban álló ügyfeleket, partnereket, beszállítókat. Az eseményen számos attrakció mellett helyett kapott a ChilPlan keretében szervezett tombola is, amiből a befolyt összeget jótékony célra fordítja a flottakezelő vállalat. A helyszínen összegyűlt 450.000 forintot a LeasePlan Hungária 850.000 forintra kiegészítve a Szívbeteg Gyermekekért Alapítványnak ajánlotta fel.
“Fontosnak tartjuk, hogy hazánkban is egyre több helyen és módon tudatosítsuk az emberekben, hogy a társadalmi felelősségvállalás mindannyiunk érdeke – nem luxus, hanem kötelesség, a közért való aktív tenniakarás! Nyugaton az emberek sokkal aktívabbak és adakozóbbak a társadalmi problémák megoldását célzó ügyek közreműködésben. Mi nem csak fel akarjuk hívni a figyelmet a problém��kra, hanem példát is kívánunk mutatni azok megoldására – vagy legalábbis a folyamat beindítására.” – mondta el Jókuti Gábor, a LeasePlan Hungária kereskedelmi igazgatója.
A Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány 1995 óta tevékenykedik a szívbeteg, illetve a koraszülött gyermekek érdekében. Az Alapítvány a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikájának tevékenységéhez kapcsolódik, célja, hogy a lehető legmodernebb körülményeket biztosítsa a dél-dunántúli régió (Baranya, Somogy, Tolna) szívbeteg gyermekei részére. Az ellátás biztosítása és fejlesztése érdekében az Alapítvány folyamatosan szerzi be a szükséges orvosi berendezéseket.
2004-től az Alapítvány a Dél-Dunántúlon kizárólagos hatáskörrel végzi a koraszülött és beteg újszülöttek sürgősségi mentését és betegszállítását. Ezt a tevékenységet az Országos Mentőszolgálattal megállapodva, az általuk biztosított források és eszközök igénybe vételével végzi. A régióban így lehetőség nyílik a koraszülöttek magas szintű ellátására a PTE Gyermekklinika Perinatalis Intenzív Centrumával együttműködve. Tevékenységének is köszönhetően a régióban a csecsemőhalálozás csökkenése figyelhető meg. Az Alapítvány 21 fős – orvosokból, nővérekből, mentőápolókból és mentő gépkocsivezetőkből álló – szakembergárdával működik, 24 órás szolgálatban. Eddig 2540 baba életét mentették meg.

A LeasePlan-ről:
A holland anyavállalattal rendelkező LeasePlan piacvezető flotta- és járműkezelő. Leányvállalataival mind az öt földrészen, több mint 30 országban van jelen. Mára közel 6000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, összesen 1,28 millió járművet és 13,7 milliárd euró értékű lízingportfoliót kezel. A LeasePlan 1994-en kezdte meg magyarországi működését, mint gépjármű flottakezelő vállalat. Mára hazánkban közel 10.000 autóval és 400 ügyféllel rendelkezik. A vállalat fő tevékenységei az operatív lízing (más néven a tartós bérlet), és a flottakezelés. Ügyfelei között olyan jelentős cégeket találunk, mint például a MÁV, a MOL, az IBM és az ORFK. Az eltelt több mint 10 év során a LeasePlan Magyarországon is fenntartotta piacvezető szerepét, hiszen a hazai gépjárműpark lízing és kezelés piacának közel egyharmadát birtokolja.
További információk: Szabó Szeréna (Corpus Communications) +36 1 321 1516, mail@corpuscom.hu www.leaseplan.hu

A sajtóközlemény letöltése