Az autóiparban már múlttal rendelkező szakember főiskolai tanulmányait Németországban végezte, majd az iskolai évek befejeztével a szakmai pályafutását a Porsche Hungáriánál kezdte meg Volkswagen haszonjármű területen, később pedig flottaértékesítéssel foglalkozott. 1998-2004-ig a Wallis British Motors Kft-nél dolgozott Sales & Marketing igazgatóként a Rover márka területén. 2004-től mostanáig a Mercedes-Benz Hungária Kft. könnyű haszonjármű Értékesítési és Marketing vezetője volt.
Autóiparban szerzett tapasztalatokkal felvértezve érkezett a LeasePlanhez az új igazgató, aki a cégnél betöltendő pozíciójában elsődleges célul az ügyfél-elégedettség növelését és az ügyfélkör bővítését tűzte ki. „Meggyőződésem, hogy új megközelítéssel és friss ötletek alkalmazásával egyre több céggel sikerül megismertetnünk, hogyan lehet a céges járműpark üzemeltetését hatékonyabbá tenni”- vélekedik Jókuti Gábor. A fiatal szakember szabadidejében szívesen kerékpározik és vízilabdázik.