A Mielét választották minden idők legjobb márkájának 2015-04-08

Az elmúlt évtizedben egyetlen márkát sem értékeltek olyan nagyra a németországi vásárlók, mint a Mielét – ez derült ki a német „best brands” márkafigyelő által nyilvánosságra hozott listából, mely a legjobban teljesítő márkákat jegyzi.

A kezdeményezés tízedik évfordulóján az egyedülálló és innovatív háztartási készülékeket gyártó Miele megkapta a „best product brand” díjat, illetve a „best brand ever” különdíját is bezsebelte a német vállalat.

A „best brands” lista helyezéseit a Gfk által végzett felmérés adatai alapján állapították meg. A felmérés kb. 40 iparág legkiemelkedőbb márkáinak piaci sikerét vizsgálta, emellett reprezentatív mintaként összesen 5000 vásárlót választottak ki és kértek meg arra, hogy vessék össze a legsikeresebb termék- és cégmárkákat márkahűség, minőség, elismertség és nemzetköziség alapján. Ez a lista – melynek adatait 2004 óta évente bővítik – Németországban az egyetlen, amely a cégeket piaci sikerességük és fogyasztói elismertségük alapján egyaránt vizsgálja.

A „best brand ever” díj az adatgyűjtés kezdete óta számított összesített eredményt tükrözi. „Ez a díj a márkába vetett, hosszú évek óta tartó bizalmat és a márka kitartó sikerét jelzi. Tulajdonképpen vásárlóinktól kaptuk, és minden egyes dolgozónknak szól. Ezért ez a legértékesebb dicséret, amit egy cég valaha is kaphat” – nyilatkozta Dr. Reinhard Zinkann, a Miele ügyvezetője és társtulajdonosa a müncheni Bayerischer Hof Hotelben megrendezett „best brands” gálán.

A Miele 2005 óta minden évben a tíz legjobb termékmárka listájának élmezőnyében szerepel, sőt 2009-ben az élen végzett. 2007 óta jegyzik a háztartási készülékeket gyártók top 10-es listáján is, 2007-ben a Miele lett a legjobb. Jelenleg a Miele mindkét mezőnyben a negyedik helyen szerepel.

A sajtóközlemény letöltése