20 év az innováció jegyében – születésnapját ünnepelte a LeasePlan Hungária Zrt. 2014-05-20

Fennállásának 20. évfordulóját 2014. május 15-én egy nagyszabású gálavacsorával tette emlékezetessé a LeasePlan Hungária Zrt., hazánk vezető gépjármű- és flottakezelő vállalata. A jubileumi ünnepség – ahogy a vállalat elmúlt két évtizede is – az innovációról szólt, az est egyik kuriózuma a kiállított Tesla S autó volt, amely a jövőt szimbolizálta.

A Szépművészeti Múzeumban megrendezett gálaest egyik kiemelkedő részét képezte az a hat kiállított autó, melyek az adott év legnépszerűbb flottaautói voltak. A járművek segítségével a vendégek végigjárhatták azt az utat, melyen a vállalat eljutott idáig. A jövő jelképe a Tesla Model S teljesen elektromos luxus coupé volt, melyet a LeasePlan Hungária Zrt. ügyfelei május 16-18-ig ki is próbálhattak. Az autó 5,6 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a feltöltött járművel pedig egyedülálló módon akár 500 kilométert is megtehetünk.

A LeasePlan mindig is fontosnak tartotta a fenntartható mobilitási megoldások támogatását. Több olyan autógyártóval is megállapodást kötött az elmúlt években, melyek a hibrid és elektromos technológiák fejlesztésén dolgoznak. 2010-ben a Nissan-nal született együttműködési szerződés, melynek értelmében a 100%-ban elektromos LEAF modellt vezették be több európai országban. Emellett a Toyotával (Prius Plug-in Hybrid) és az Opellel (Ampera) is hasonló együttműködés született.

A LeasePlan vezérigazgatója, Vahid Daemi elmondta: „Bár egyelőre még a teljes flotta minimális részét teszik ki az elektromos járművek, egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik irántuk. Egyre több vállalat ismeri fel ugyanis, hogy mennyire fontos a környezetvédelem, és e szerint korlátozzák tevékenységük környezetre gyakorolt hatását. A LeasePlan pedig segíti és mindenben támogatja ügyfeleit a károsanyag-kibocsátás csökkentésében, és az ezzel kapcsolatos teendőkben. Örülök annak, hogy a 20 éves LeasePlan Hungária Zrt. lehetővé teszi partnereinek, hogy megismerkedjenek az elektromos autókkal, hiszen ezek a fenntartható mobilitás legnagyobb lehetőségei.”

Roelof Hansman, a LeasePlan Hungária Zrt. ügyvezető igazgatója a gálavacsorán tartott nyitóbeszédében hozzátette: „Büszkék vagyunk a megtett útra, ezt jelképezi a hat kiállított autó is. Az első lízingbe adott járművünk, a Magyarországon gyártott Opel Astra ’94-ből, a Ford Mondeo ’99-ből, a Skoda Octavia ’2004-ből, a Volkswagen Passat ’2009-ből az eddig megtett kilométereket, a Mercedes CLA a jelent, míg a Tesla Model S már a jövőt vetíti előre. Célunk továbbra is az, hogy ügyfeleinknek a helyi sajátosságokra szabott, teljes körű szolgáltatást nyújtsunk, mely támogatja mind a flottamenedzserek, mind pedig a gépjárművezetők munkáját.”

A magyar Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a közelmúltban bejelentette, hogy adókedvezményekkel és egyéb támogatási formákkal tervezi az elektromos autók vásárlásának támogatását. Jedlik Ányos magyar feltaláló-mérnök 1828-ban szabadalmaztatta az első elektromos autó tervét, az ő nevét viselő intézkedési csomag célja, hogy az állami intézmények flottájában nagy számban legyenek elektromos autók, valamint növeljék a töltési állomások számát Magyarországon.

A LeasePlan Hungária Zrt. 1994-ben kezdte meg működését a holland LeasePlan leányvállalataként. A flottakezelő nagy utat tett meg: 8 fővel indult, első évüket 7 ügyféllel és 81 autóval zárták. Mára már 70 munkatárs dolgozik azért, hogy közel félezer helyi és nemzetközi ügyfelük igényeit maximálisan kielégíthessék, így például az E.ON, az IBM, a Metro, a Coca Cola, a Nestle és a Sandoz is a cég megoldásai által nyújtott előnyöket élvezi. A több mint 9000 járművet kezelő vállalat piacvezető Magyarországon, 27,4 milliárdos a szerződéses állományuk. A vállalat célja már a kezdetektől az innovatív flottakezelés volt, és ezt támasztja alá a 2013-ban debütáló LeasePlan Mobilalkalmazás is, mely a nap 24 órájában az ügyfelek rendelkezésére áll a cégautóval kapcsolatos hasznos információk és adatok formájában.

A LeasePlanről: A holland anyavállalattal rendelkező LeasePlan piacvezető a hazai és a nemzetközi gépjármű- és flottakezelési piacon. A LeasePlan leányvállalatai mind az öt földrészen, 32 országban vannak jelen. A cég közel 6500 alkalmazottat foglalkoztat globálisan, összesen 1,3 millió járművet és 19,5 milliárd euró értékű lízingportfoliót kezel. A LeasePlan erőssége, hogy proaktív flottakezelőként ügyfelei számára világszerte testre szabott megoldásokat biztosít, miközben a gépkocsik teljes futamidejére vetített költségeit alacsony, a gépjárművezetők elégedettségét magas szinten tartja. A vállalat 1994-ben kezdte meg magyarországi működését mint gépjármű flottakezelő. M��ra hazánkban 9100 autóval közel 500 ügyfelet szolgál ki. Partnerei között olyan jelentős cégek találhatók, mint például az IBM, az E.on, a Diageo és a Citibank. Az elmúlt 20 év során a LeasePlan Magyarországon is fenntartotta piacvezető szerepét, hiszen a hazai gépjárműpark lízing és kezelés piacának közel egyharmadát birtokolja.

További információk: Novák Gabriella (Corpus Communications) +36 20 4124337, mail@corpuscom.hu, www.leaseplan.hu

A sajtóközlemény letöltése